Pénzügyi tanácsadó és vagyonkezelő

Hitelre van szüksége? - de nem tudja kitől?
Kérdésére a választ itt megtalálja!
Bemutatkozás
Elérhetőség
Vélemények
Regisztráció
Fogalomtár
Partnerek
Fórum

Oktatás

Az oktatásra, tanulásra már az ősember korában is szükség volt és egy életen át tartott. Nincs ez másképp most sem, sőt még több a tanulni való, hiszen minden generáció hoz valami új dolgot a világba.

Jómagam is folyamatosan tanulok, és képzem magam azért, hogy a már meglévő, és leendő ügyfeleimnek mindig a lehető legaktuálisabb információkkal tudjak szolgálni, ezen a széles pénzügyi palettán.

Az Ön életében is előfordulhat olyan helyzet, amikor szüksége lehet, továbbképzésre, átképzésre, új ismeretek megszerzésére. Mivel a jelenlegi gazdasági környezetben megszűnt a stabil munkahely, és biztos szakma fogalma. Országunkban jelenleg az a folyamat zajlik, ha valaki elveszíti a munkahelyét, elmegy a munkahelyi központba, ott segélyért folyamodik, valamint, ha átképzést lát szükségesnek, erre is kap alternatívákat. Tapasztalataim szerint, ha valaki fodrászként nem tud elhelyezkedni, akár föl tudják neki azt is ajánlani, hogy képezze át magát péknek (amivel szintén nem fog tudni elhelyezkedni). Azt látom, hogy az átképzésre nem fektetnek elég nagy hangsúlyt az országban, pedig ez lenne az ország érdeke is. Olyan lehetőségeket kellene megmutatni az embereknek, amiből kevés van, amire igény van, vagyis a hiány szakmákat. Az ország gazdaságának is erre lenne szüksége.

A munkaügyi központ kínálatán kívül több lehetőség is adott a fejlődésre, továbbképzésre.

Az Európai unió sok anyagi forrást biztosít arra, hogy a térségen belül támogassa az olyan továbbképzési lehetőségeket, ahol hiányszakmákat lehet elsajátítani. Nem beszélve arról, hogy ezt 90% - os támogatással teszi, de nem ritka a 100% - os támogatás sem. Valamint ha adott térségben több jelentkező van egy adott képzésre, akkor azt is megoldják, hogy helyileg történjen a képzés. Fontos, hogy nem arról van szó, hogy csak az jelentkezhet, aki munkanélküli. A képzést meglévő munka mellett is el lehet végezni és a támogatás is jár hozzá. Célirányosan lehet kiválasztani azt, milyen irányban szeretnék tovább vagy átképezni magunkat, nem kell feladni a jelenlegi munkahelyet csak abban az esetben, ha már tájékozódtunk arról, van e kereslet arra a szakmára, amit tanulni szeretnénk.

Az a partner cég, akivel kapcsolatban állok, már több éve foglalkozik ezzel a módszerrel működő és ezen az alapokon nyugvó oktatási tematikán. Azt tartom legfontosabbnak, hogy ezen információk eljussanak a legtöbb emberhez, hiszen soha nem tudhatjuk, mikor lehet, vagy érdemes továbbképzésen, továbblépésen gondolkodni, saját helyzetünk könnyítése érdekében.

Amennyiben további információra, segítségre van szüksége, kattintson IDE, vagy regisztráljon ITT.

Fórum

Témák Hozzászólások Utolsó hozzászólás
Oktatás 2 db 2009.11.12.
Szabályozott piac:

az Európai Unió tagállamának tőzsdéje és minden más olyan piaca, ahol meghatározott szabályok szerint a kereslet és a kínálat egy helyen koncentrálódik és kielégíti az alábbi feltételeket a) a piacra lépés és a kereskedés valamely felügyeleti hatóság által jóváhagyott szabályok, piaci szokványok szerint folyik, b) rendszeres időszakonként, meghatározott időben működik, c) a piaci szereplők működésére, tevékenységére vonatkoznak bizonyos minimális feltételek (tőkekövetelmény, letéti előírás stb. ), d) biztosított a nyilvános áralakulás (a nap elején, napközben és a nap végén kötelező az árakat, továbbá a forgalmi adatokat nyilvánosságra hozni), e) a forgalmazott pénzügyi eszközök piacra bevezetésének a minimális feltételeit meghatározzák, f) a piaci kereskedelemben szereplő pénzügyi eszközök kibocsátói nyilvánosságra hoznak minden olyan adatot, amely a pénzügyi eszköz árát, árfolyam-alakulását érintheti (transzparencia), g) a piaci szereplők a felügyeleti hatóság részére adatszolgáltatást teljesítenek a saját tevékenységükről, h) szerepel az Európai Unió tagállamai által saját szabályozott piacaikról készített, a többi tagállam és az Európai Bizottság számára tájékoztatásul megküldött listán .

Cafeteria a hiteleseknek!


Új béren kívüli juttatásként jövőre már a törlesztő részletben is segíthetnek a munkáltatók. Mivel ez adómentes cafeteria elem lehet, így a focibérleten kívül nem lesz más hasonlóan kedvező támogatás.

2009-2016 © Urbán József Pénzügyi Tanácsadó
dimension webstudio - weboldal készítés
Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Utasbiztosítás, Vagyonbiztosítás, Felelősségbiztosítás,
Életbiztosítás, Vegyesbiztosítás, Betegségbiztosítás, Balesetbiztosítás, Egészségbiztosítás,